A Fiatalok Lendületben Program 2013. évi prioritásai

2013. január 17.
Az Európai Bizottság minden évben meghatározza azokat az európai prioritásokat a Fiatalok Lendületben Program számára, amelyek az unió fiataljainak legaktuálisabb kihívásaira adnak választ. Ennek értelmében előnyben részesülnek azok a projektek, amelyek a legjobban tükrözik ezeket. Az idei prioritások már elérhetőek magyar nyelven.

A 2013-as központilag meghatározott prioritások:
1. EURÓPAI ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Ez a prioritás olyan projektek megvalósítását részesíti előnyben, amelyek az európai állampolgársággal járó állampolgári jogokra hívják fel a figyelmet, az Állampolgárok Európai Évével összefüggésben.
2. ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL
Olyan projektek szorgalmazása, amelyek révén a fiatalok tájékozott, aktív állampolgárokká válnak, ezzel is hozzájárulva a 2014-es európai parlamenti választásokon való nagyobb számú részvételhez.
3. INKLUZÍV NÖVEKEDÉS
Ez a prioritás olyan projektek megvalósítását szorgalmazza, amelyek a fiatalok elköteleződését növelik az inkluzív, azaz minden társadalmi rétegre kiterjedő növekedés iránt, különös tekintettel olyan projektekre, amelyek
• a munkanélküli fiatalok kérdésével foglalkoznak, a munkanélküli fiatalok mobilitását és aktív társadalmi részvételét ösztönzik. A Program minden alprogramjában előnyt élveznek azok a projektek, amelyek esélyt teremtenek a munkanélküli fiatalok számára a Fiatalok Lendületben Program nyújtotta lehetőségekhez való hozzáférésre.
• a szegénység és kirekesztettség kérdéskörét dolgozzák fel, és felhívják a fiatalok figyelmét ezekre a problémákra. Ennek értelmében külön hangsúlyt kell fektetni a fiatal bevándorlók, a hátrányos helyzetű fiatalok és a roma fiatalok helyzetének segítésére.
4. VÁLLALKOZÓKÉSZSÉG
Előnyben részesülnek azok a projektek, amelyek a fiatalok kezdeményezőkészségét, kreativitását, vállalkozókészségét fejlesztik, különösen az ifjúsági kezdeményezéseken keresztül.
5. EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD
A szabadtéri tevékenységekhez és grassroots sportokhoz (amatőr, kedvtelésből, nem hivatásos vagy professzionális keretek között űzött sporttevékenység) köthető projekteket is előnyben részesítik. Ez a társadalmi befogadást és a fiatalok aktív társadalmi részvételét erősíti.
A prioritások megtalálhatóak a Fiatalok Lendületben Program pályázati útmutatójában (angol nyelven): ec.europa.eu/youth
A 2013-as nemzeti prioritás Magyarországon:
Interregionális, határmenti régiók közötti együttműködések erősítése
forrás: eurodes.hu