A szociális gazdaságot életre hívó folyamatok középpontjában a szűkülő munkavolumen áll, amely tartósan és széles körben rekeszti ki a munkaerő-piacról a munkavállalókat. Erre a hagyományos munkaerő-piaci politikák nem kínálnak megoldást, mert okai a gazdaság jelenlegi működésének sajátosságaiban rejlenek. Nevezetesen: abban, hogy a gazdaság alapvető célja napjainkban nem a szükségletek kielégítése, hanem a profit maximalizálása. Ez az „önmagáért való cél” megakadályozza, hogy a munka a társadalmi integráció széles körben érvényesülő formája lehessen.

 

Szükség van tehát egy olyan, alulról építkező alternatív gazdaságra, amelynek céljai hosszú távra mutatnak, s a haszonmaximalizálással szemben más alapértékeket követnek. Erre keresleti oldalon is megvan az igény, hiszen számos területen az informális és fekete gazdaság, valamint a fizetetlen házimunkák pótolják a hiányzó szolgáltatásokat. Ezekkel szemben is alternatívát jelent a szociális gazdaság.

Szociális gazdaság fogalma:

Olyan kezdeményezéseket sorolunk ide, amelyek célja a nehezen elhelyezhető emberek integrálása a munka világába, foglalkoztatást, szakmai tudásuk fejlesztését és tanácsadást kínálva számukra. Emellett általános jellemzőjük, hogy:

- lokális szinten működnek, a köz- és a piaci szektor között,

- a magánszféra és a közintézmények által kielégítetlenül hagyott helyi szükségletekre reagálnak, -

új munkahelyeket teremtenek,

- jövedelmet generálnak, és az a céljuk, hogy idővel önfinanszírozóvá váljanak, -

a bevételeik között a magánfinanszírozás is megjelenik,

- végül célcsoportjukba tartoznak a tartós munkanélküliek, az elhelyezkedési nehézségekkel küzdő pályakezdő fiatalok, a gondozási kötelezettséggel terhelt nők, az idős és fogyatékossággal élő emberek, és más, társadalmi beilleszkedési zavarokkal küszködő személyek.

 

Hogy konkrétan milyen tevékenységekről van szó, az mindenkor attól függ, miből tevődik össze egy adott ország szolgáltatási struktúrája, mi jellemzi a lakosság életmódját és az adórendszert.

Az EU fehér könyve a növekedésről, versenyképességről és foglalkoztatásról példaszerűen a következőket említi:
a./ Személyi szolgáltatások − otthoni segítség idős és testileg vagy szellemileg fogyatékos embereknek − háztartási alkalmazotti munkák: főzés, mosás, vasalás, takarítás − gyermekfelügyelet− tanulási nehézségekkel küszködő fiatalok korrepetálása, a problémás fiatalok szabadidő- és sportprogramjainak szervezése − lakóházak őrzése, portaszolgálat − vidéki, vagy a város-központoktól távol eső körzetekben boltok üzemeltetése − főzött étel, vásárolt áruk házhoz szállítása

b./ Audiovizuális szolgáltatások, új információs és kommunikációs technikák bevezetése

c./ Szabadidős és kulturális programok szervezése, hagyományőrzés

d./ A környezet gondozása − elöregedett épületek felújítása, komfortosítása, őrzése − helyi közlekedés megszervezése, kényelmesebbé, gyakoribbá, elérhetőbbé tétele (pl. mozgás-korlátozottak számára is) − céltaxi-járatok üzemeltetése vidéki településeken belül és között − szelektív hulladék-gyűjtés, újrahasznosítás e./ Környezetvédelem − természetvédelmi területek gondozása − csatornázás, csatornatisztítás − minőségi standardok betartásának monitorozása − energia-megtakarító eljárások elterjesztése, különösen a háztartások körében.

Ezeknek a szolgáltatásoknak a fejlesztése mindenesetre két szempontból ígéretes: − egyfelől jobb életfeltételeket kínál a háztartásoknak, − másfelől ösztönzi és bővíti a foglalkoztatási lehetőségeket, mert olyan fogyasztó-közeli, helyhez és időhöz kötött tevékenységekről van itt szó, amelyek a nemzetközi piacba nem integrálhatók, s így védettek a - nemzeti munkahelyeket veszélyeztető nemzetközi - konkurenciától. A szociális gazdaság foglalkoztatási szerepéről keveset tudunk, és régi is az adatunk: az ezredforduló környékén közel 9 millió teljes munkaidőre átszámított állást regisztráltak ebben a szektorban, ami a foglalkoztatottak mintegy 8%-ának felelt meg. Ez az adat az Európai Unió 15 „régi” tagállamára vonatkozott.

Manapság tapasztalható, hogy gyakran irreális várakozásokat fűznek a szociális gazdaság elterjesztéséhez, mintha az olyan csodaszer volna, ami minden munkaerő-piaci és szociális problémára megoldást jelentene. Ez a félreértés többek között a sokszínű fogalom-használatból ered, továbbá a szociális gazdaság célcsoportjaira vonatkozó sztereotípiákból, tevékenységi körében a szolgáltatásokra leszűkített értelmezéséből, valamint a szektor gazdasági és társadalmi küldetésének szembeállításából. Hangsúlyozni kell, hogy a szociális gazdaság nem csodaszer, de ha ismerjük a korlátait, a javunkra fordíthatjuk a benne rejlő lehetőségeket. Ezt tették más országok is, amelyek példa értékű fejlesztési programokat fogalmaztak meg a szociális gazdaság kibontakozásának támogatására, az Európai Foglalkoztatási Stratégia keretében. Ezek közül hármat ismertet az első fejezet: a szociális gazdaság munkahelyteremtő potenciálját jól kiaknázó francia gyakorlatot, az osztrák szociál-ökonómiai vállalatok támogatási és működési rendszerét, továbbá azt, hogy hogyan hoztak létre munkahelyteremtő otthont az otthonteremtő munkából Belgiumban.

 Magyarországon is van legalább 300 olyan nonprofit szervezet, amelyek alkalmasak és vállalkoznak is munkaerő-piaci projektek kivitelezésére. Célcsoportjaik a munkaerő-piacon hátrányos helyzetben lévő rétegek közül kerülnek ki, úgy mint a tartós munkanélküliek, etnikai kisebbségek, megváltozott munkaképességű emberek, nők, 40 éven felüliek és nem diplomás pályakezdő munkanélküliek. Ezek a szervezetek munkáltatói szerepkörüket illetően messze nagyobbak, mint a többi nonprofit szervezet. Jól mutatja ezt foglalkoztatotti létszámuk átlaga, ami 17,1 fő volt 2005-ben. A területi különbségek ebben a körben is fennállnak, de az átlagosnál jóval kisebb mértékben (az Észak-Magyarországi Régióban egy szervezetre átlagosan 9,6 alkalmazott jut, míg Közép-Magyarországon 33). E körben csak a szervezetek 7%-a nem rendelkezik alkalmazottal; 11%-uk maximum 1 főt foglalkoztat, a legfeljebb 10 főnek munkát adók aránya pedig megközelíti a 70%-ot. 6. A foglalkoztatási célú nonprofit szervezetek bevételi forrásait a pályázati pénzek dominanciája (53%) jellemzi. Tapasztalatból tudjuk, hogy az Európai Szociális Alap forrásainak felhasználása nélkülözhetetlenné teszi és egyben meg is erősíti a nonprofit szektort. Miért? Mert van néhány terület, ahol a nonprofit szervezetek alkalmasabbak a feladat ellátására, mint a forprofitok. Ilyenek a szociális gazdaság körébe tartozó tevékenységek: a házkörüli és személyi, a szociális és környezetvédelmi szolgáltatások, valamint a kultúra, sport és média területe. Miből származnak a nonprofit szervezetek különleges előnyei alkalmazottaik és a fogyasztók közötti bizalmi viszony létrejötte, a rugalmas munkaerő-felhasználás, továbbá az ingyenesen, vagy alacsony ráfordítással megszerezhető források tekintetében?

• Az érintettek részvételére épülő döntéshozatali struktúrából és demokratikus vezetésből, ami nemcsak a bizalmi viszonyt alapozza meg, hanem a szervezet küldetésével való azonosulást is.
• A többes tulajdonosi struktúrából, ami a fogyasztók, alkalmazottak és gyakran a helyi önkormányzat részvételét garantálja a szervezet irányításában,
• Önkéntes munkások jelenlétéből.
• Szoros kapcsolat meglétéből a helyi önkormányzattal mind a szükségletek beazonosítása, mind pedig a források rendelkezésre bocsátása tekintetében.
• A nonprofit szervezetek közötti együttműködésből, ami gyakran vezet ún. második szintű kooperációk (ernyőszervezetek) létrehozásához, ellensúlyozandó a kis méretstruktúrából adódó hátrányokat.
• Az innováció és a kísérletezés melletti elkötelezettségből, mind a szolgáltatások választékát, mind pedig azok nyújtásának módját illetően.

E jellemzők kihasználásával a nonprofit szervezetek - még azok is, amelyek közfinanszírozásban nem részesülnek - képesek arra, hogy:

1. zéró profit mellett is nyújtsanak szolgáltatásokat,
2. serkentsék a lakossági igények fizetőképes keresletté válását, továbbá - alacsony költségeiknek köszönhetően - növeljék fogyasztóik számát és ezáltal nettó foglalkoztatás-bővülést produkáljanak,
3. a kínálat differenciálásával és a költségek csökkentésével felszínre hozzák és formalizálják a rejtett szükségletek egy részét, amelyek enélkül az informális gazdaságban, vagy a családi keretek között végzett nem fizetett munkák révén találnák meg fedezetüket.